JoomlaTemplates.me by Discount Bluehost

Magunkról

A budapesti Ferenczy Noémi Középiskolai Leánykollégium a főváros VIII. kerületének kertes zöldövezetében, a Népliget szomszédságában található. Ennek köszönhetően csendes, barátságos környezetben, mégis a belvároshoz közel helyezkedik el. Könnyen megközelíthető a 3-as metró népligeti vagy Nagyvárad téri megállójától, valamint az 1-es villamos Vajda Péter utcai-, továbbá a 24-es villamos és a 99-es busz közelben lévő megállóitól.

Intézményünk egyike a 13 önálló budapesti középiskolai kollégiumnak, azaz nem tartozik egyetlen iskolához sem. A jelentkezés tehát az iskoláktól függetlenül, közvetlenül a kollégiumnál történik az iskolai felvételeket követően.

A Tisztviselő telep villajellegű épületében 3-4 ágyas tetőtéri szobák állnak a tanulók rendelkezésére, a magasföldszinten barátságos tanulószoba, társalgó, számítástechnika terem, 6000 kötetes könyvtár várja a tanulni vagy éppen kikapcsolódni vágyókat. Az alagsorban felszerelt sportszoba, varrószoba, valamint az ebédlő található. A napi háromszori étkezést tálalókonyha biztosítja. A földszinten található teakonyhát tanulók és dolgozók közösen használják. Platánfáktól árnyékolt kicsi udvarunk nagy része egy vegyes célokra használt salakos sportpálya, melyet gondozott kertsáv szegélyez.

Kollégistáink iskolai előmenetelét folyamatosan figyelemmel követjük, szükség esetén korrepetáljuk őket, valamint megszervezzük a kollégiumi nevelés országos alapprogramja által előírt foglalkozásokat. Pedagógusaink elkötelezett, saját szakjukon túlmenően alkalmanként más tárgyakból is igyekeznek segíteni a rászorulóknak.

Kis létszámú intézmény lévén nagy erősségünk a személyes törődés, odafigyelés, a közvetlen kapcsolat diák és tanár között. Ezt hívatottak erősíteni közös kollégiumi programjaink, saját előadásaink, színház- és múzeumlátogatásaink, kisebb kirándulásaink, sportversenyeken való közös részvételeink.

Meggyőződésünk, hogy a kollégiumunk nem csupán az iskola meghosszabbítása, hanem olyan közeg, ahol lányaink otthon érezhetik magukat.

Ajánljuk magunkat minden olyan aggódó szülőnek, akinek középiskolába induló lánya Budapest hozzánk közel eső gimnáziumában, szakgimnáziumában akar továbbtanulni.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődő szülőt és leendő kollégistát!