Ferenczy Noémi
(1890-1957)
A két világháború közötti magyar mûvészet, és a kor európai falikárpit mûvészetének legjelentõsebb alakja. Szentendrén született Ferenczy Béni ikertestvéreként. A két gyermek fejlõdésében meghatározó volt a sok utazás, melyek során tanulmányozhatták az európai építészet emlékeit, a képtárak gyûjteményeit. 1911-tõl Noémi Párizsban tanulta a kárpittervezõ mesterséget. Lázasan dolgozott, s hamarosan már saját elképzeléseinek megfelelõen változtatott is a tanult eljárásokon. Az ikrek munkásságának tengelyében az ember állt.
Munkásságának egésze a részletektõl a monumentális formákig, a natúrától a tiszta dekorativitásig terjedt. Korai kárpitjait vibráló színek tarkítják, késõbb egyenlõ fényerejû felületei pasztelles harmóniát adnak mûveinek. Elsõként õ is a család Ernst Múzeumi közös kiállításán mutatkozott be 1916-ban, majd édesapja 1918-as emlékkiállításán mutatta be kárpitjait, terveit. 1920 és 1930 között Erdélyben tartózkodott. Ezekben az években készült mûvein a gondolati tartalom és a forma teljes átalakulását figyelhetjük meg. Eltûnik a vegetatív természeti Erre az idõszakra jellemzõ a kárpitok formájának átalakulása is. Az eddigi fekvõ formátumot felváltja a hosszú, álló téglalap alakú forma. háttér, s az emberi alak, ezen keresztül pedig a munka kerül az ábrázolás középpontjába. Egyszerûsödik a forma, csökkennek a színek, néhány színt használ csupán, de ezek korábbi munkáival ellentétben mélyek és melegek.
1927-tõla harmincas évek közepéig férjével együtt Brassóban élt, majd végleg Budapesten telepedett le. Külföldi kiállításain nagy sikert aratott kárpitjainak jelentõs része vásárlások révén külföldre került. 1940-41-ben készítette el hivatalos megbízásra Nyíregyháza városának Szent Istvánt ábrázoló 10 négyzetméteres kompozícióját.
